A MÉE XXVII. Kongresszusa – Debrecen, 2012. június 15-16.

A Magyar Égési Egyesület minden évben megrendezi szakmai fórumát, amely áttekintést ad az orvostudomány és a technológia fejlődéséről, teret adva az új módszerek, kutatási eredmények és termékfejlesztések megosztását a szakmán belül. Dr. Juhász István, a szervezőbizottság elnöke szerint

Az a szakmai kihívás, melyet az égett betegek ellátásának fáradságos munkája jelent és az a sikerélmény, melyet az eredményesen kezelt és rehabilitált égett sérült otthonába bocsátásakor érzünk, összeköt bennünket, az égések kezelésében érintett különböző területeken munkálkodó szakembereket. Hagyományaink és a technológia kisebb-nagyobb lépésekben történő haladása egyaránt évről évre indokolttá teszi, hogy tudományos konferencián ismerjük meg egymás gondolatait, eredményeit.

A Kintzly és Fia Kft, mint a Water-Jel égési elsősegélytermékek képviselője és a mindennapi bőrvédelem elkötelezett szakértője az idén is, mint minden évben, jelenlétével és anyagi támogatással is hozzájárult a rendezvény létrejöttéhez. A vállalat több, mint 20 éve képviseli Magyarországon az amerikai Water-Jel termékek gyártói szakértelmét, és forgalmazza a termékeket ipari felhasználói területeken és a lakosság körében.

XXVII. Égési Kongresszus

XXVII. Égési Kongresszus

A cég munkatársai a konferencia előadásain frissítették elméleti tudásukat, a szünetekben pedig bemutatták az érdeklődő szakembereknek mindazokat a gyakorlati ismereteket és módszereket, amelyeket a technológiai fejlődés tett lehetővé és valósított meg innovatív termékeiben. Az égési elsősegélytermékek mellett ki lehetett próbálni a cég által forgalmazott egyéb bőrvédő termékeket, többek között a Marly Skin bőrvédő habot, avagy a “láthatatlan” kesztyűt is.

Kintzly Péter - Marly Skin

Kintzly Péter – Marly Skin

Az egészségügyi és munkabiztonsági területeken évtizedek óta jól ismert termékeket ez év végétől Kintzlyék közvetlenül is elérhetővé teszik hamarosan megnyitó webáruházukban, a www.borvedelem.hu weboldalon.

További információ:

MÉE: www.eges.hu     K&F: kintzly.hu     Bőrvédelem Webáruház: www.borvedelem.hu

Leave a Reply