Ma már mindenki tudja, hogy az influenza nem vicc. Az első világháború után még mintegy 50-100 millió (!) embert, vagyis az akkori Európa lakosságának egyharmadát vitte el a “spanyol nátha”, ahogy akkor az influenzát nevezték. Valójában az influenza szövődményei – mint a tüdőgyulladás és a tuberkulózis – vezettek a halálesetekhez, ami legalábbis tanulságos.

Aki hajlandó néhány apró változtatásra mindennapi viselkedésén és higiéniai szokásain, máris sokat tett egészsége megőrzéséért és az őszi “megfázásos” betegségek elkerüléséért. Egy kis odafigyeléssel szinte bárki képes jelentősen csökkenteni a megfázásai, felső légúti megbetegedéseinek számát. Aki elkerüli ezeket az immunrendszert gyengítő betegségeket, azoknak az általános kondíciója és ellenálló képessége is javulni fog.

Hogyan kerülhetők el a felső légúti megbetegedések?

Egyetlen nap alatt felületek százai viszik kézről kézre a kórokozókat. Illemhelyek, tömegközlekedési eszközök kapaszkodói, de akár a munkahelyi asztalok és közös munkaeszközök is részt vesznek a “nagy társadalmi fertőzéscserében”. Könnyű végig gondolni, vajon hányan fogták meg ugyanazt a kilincset, köztük akár olyanok is, akik nem törődnek “egy kis megfázással”, és nem gondolnak arra sem, hogy óvatlanságukban továbbadhatják azt.

A kézhigiénia akkor a leghatékonyabb, ha az önvédelmet ötvözi a továbbterjedés megakadályozásával. Ha nincs a közelben szappan és víz, akkor is mielőbb meg kell szabadulni a kórokozóktól, mielőtt azok tovább juthatnának a szájba, szembe, más testrészekre, vagy a kézfogás által másokra is. Tévhit az, hogy a kéz egyszerű tisztítása nem távolítja el a vírusokat, csak a baktériumokat. A Hand Sanitizer maradéktalanul (99,9%) elpusztítja a baktériumokat, eltávolítja a vírusokat és a makacs szennyeződéseket is. Legalább annyira biztonságos, mint a szappanos meleg vizes kézmosás, amely esetleg kényelmesebb, de további veszélyeket rejt a szappan szárító hatása, vagy a közös törölköző használata, amellyel visszafertőződhet a kéz.

A tenyér helyett a könyökhajlatba tüsszentés, vagy köhögés jobban elzárja a légutakból felkerülő kórokozókat, amelyek így a tárgyak és emberek érintésekor nem indulnak el világgá.

Kerülendő az arc, és a frizura gyakori érintése, hacsak nem frissen mosott kézzel.

Az ujjbegyek helyett az ujjpercekekkel érintve a nyilvános billentyűzeteket (kaputelefon, bankautomata, stb) szintén csökkenthetők a terjedés, vagy a szájba jutás lehetőségei.

Az ügyfélszolgálatokon kihelyezett közös íróeszköz használata után ajánlott az azonnali kézfertőtlenítés.

A kötött vagy más textil kesztyű nem véd meg a fertőzésektől, ráadásul nehezen tisztítható. Ezért a tömegközlekedés során akár többször is szükség lehet a gyors kézfertőtlenítésre, lehetőleg átszálláskor is, illetve a jármű elhagyásakor, mindaddig, amíg nincs lehetőség az alapos kézmosásra.

A kézfertőtlenítő zselékkel nem szabad spórolni: nem kell attól tartani, hogy lefolyik és bármit beszennyez, de elegendő mennyiség kell ahhoz, hogy minden hajlatba eljusson, és feloldja, illetve elpusztítsa a fertőzések forrásait. A zselé gyorsan párolog, és egy újabb szennyezett felület érintéséig megóv a levegőben található kórokozóktól is.

A Marly Skin bőrvédő hab hosszú időn át láthatatlan kesztyűként véd a kémiai és biológiai károsodástól. Használata nem akadályozza meg a kórokozók átadását, de azzal, hogy meggátolja a bőrbe való bejutásukat, a leghatékonyabb önvédelmi eszközként működik. A kétdimenziós védőháló egyszerűsíti a kézmosást és a kézfertőtlenítést is, mert a felületi szennyeződések könnyebben eltávolíthatók. Ugyanakkor ez a védőréteg megóvja az igénybe vett kezeket a szappan káros szárító hatásától is, sőt, az esetleg sérült vagy irritált bőrt gyógyítja és táplálja is.

Már ennyi odafigyelés és egyszerű szabály meglepő mértékben javíthatja közérzetünket és csökkentheti a megfázásos tünetekkel nehezített napjaink számát. Hát nem megéri?

Leave a Reply